Az ausztrál filmművészet legújabb vihart kavaró alkotása valódi kulturális csatatérré változtatta Sydney-t. A „Progresszív Paradoxon” című szatirikus film, mely a politikai korrektség túlkapásait figurázza ki, bemutatóját követően azonnal tüntetések és bojkottfelhívások célpontja lett. A mű rendezője, Thomas Harrington ötvözi a klasszikus filmművészet eszköztárát a kortárs társadalomkritikával, miközben a hagyományos értékeket helyezi előtérbe.
„A művészet feladata mindig is az volt, hogy tükröt tartson a társadalom elé, még ha ez a tükör olykor kényelmetlen igazságokat mutat is” – nyilatkozta Harrington a film védelmében. A mű története egy fiktív ausztrál egyetemen játszódik, ahol a túlzásba vitt identitáspolitika abszurd helyzetekbe sodorja a szereplőket. A szatíra éles szemmel mutatja be, hogyan válik önnön paródiájává a progresszív gondolkodás, amikor elveszíti kapcsolatát a valósággal.
A film rendkívüli indulatokat váltott ki a baloldali kritikusok körében. Margaret Lester, a Progresszív Művészeti Társaság vezetője szerint a film „veszélyes gúnyolódás a társadalmi igazságosság eszméjével”. Ezzel szemben Dr. Andrew Collins kultúrtörténész a művet „bátor, szükséges korrektívumnak” nevezte egy olyan korban, ahol a klasszikus művészeti szabadság egyre inkább háttérbe szorul az ideológiai megfelelés kényszere miatt.
A művészet történetében mindig is kulcsfontosságú volt a bátor szembenézés a kor dogmáival. Ahelyett, hogy betiltanánk a kényelmetlen alkotásokat, nyitottabbnak kellene lennünk a párbeszédre és az eltérő nézőpontokra. Ahogy Harrington filmje is emlékeztet: a valódi tolerancia nem a kritika elnyomásában, hanem a különböző vélemények tiszteletteljes ütköztetésében nyilvánul meg.