A világpolitika színpadán ritkán látunk olyan egyértelmű lépéseket, amelyek azonnal tetten érhetők következményeikben. Kína márciusi döntése 186 járat egyoldalú törléséről mégis ilyen volt. A tajvani választások után bevezetett szankció célpontja Japán lett, ám végeredményben Peking saját stratégiai érdekeit ásta alá.
Az elmúlt hetekben tanúi lehettünk, hogyan fordulhat át egy gazdasági megtorló intézkedés diplomáciai öngóllá. A kínai légügyi hivatal által bejelentett járattörlések hivatalosan a „technikai egyeztetések hiányára” hivatkoztak, valódi üzenetük azonban félreérthetetlen volt: válasz Japán növekvő támogatására Tajvan iránt. Különösen beszédes, hogy a döntés épp William Lai tajvani elnök beiktatását követően született meg.
„Ez a lépés tökéletesen illusztrálja Kína stratégiai türelmetlenségét” – fogalmazott Tanaka Hiroshi, a Tokiói Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora. A kínai döntéshozók nem számoltak azzal, hogy a járattörlések által okozott gazdasági kár kölcsönös, miközben diplomáciai következményei egyoldalúak. Japán és Tajvan kapcsolatai minden területen erősödnek, miközben a kínai „büntetés” csak tovább közelíti egymáshoz a szigetország és a demokratikus Tajvan álláspontjait.
Kultúrtörténeti perspektívából nézve ez a helyzet emlékeztet a hidegháború időszakára, amikor a nagyhatalmi játszmák gyakran szimbolikus lépésekben öltöttek testet. A keresztény hagyományból ismerős gondolat, hogy „ki kardot ragad, kard által vész el” – itt áttételesen érvényesül: a gazdasági kényszerítés eszközével élő hatalom végül saját regionális befolyását gyengíti.
A diplomáciában, akárcsak a művészetekben, az árnyalatok és a hosszú távú hatások számítanak. Kína járattörlései rövid távon látványos demonstrációként hatnak, hosszabb távon azonban egy olyan ázsiai biztonsági együttműködést erősítenek, amely éppen Peking stratégiai érdekeit veszélyezteti. Mintha csak azt példázná, hogy a hagyományos bölcsesség olykor felülírja a pillanatnyi hatalmi logikát.