A szocialista Magyarország karácsonyai különleges kettősséget hordoztak: miközben a hatalom igyekezett háttérbe szorítani az ünnep vallási tartalmát, a családi otthonokban továbbra is élt a keresztény hagyomány. Az 1970-es és 80-as években a karácsony egyszerre volt államilag átértelmezett „fenyőünnep” és a hitélet rejtett, bensőséges megnyilvánulása.
„A karácsony volt az egyetlen időszak, amikor a politika nem tudott betörni a családi szentélybe” – emlékszik vissza Németh János néprajzkutató. A korszak jellegzetes karácsonyfadíszei – az üveg szputnyikok, kis dobok és trombiták között – ott függtek a hagyományos angyalhaj és csillagszórók is. Az ünnepi asztalon a halászlé és a töltött káposzta jelentette az állandóságot, miközben a televízióban a Szovjetunióból importált mesék váltakoztak a magyar népszokásokat bemutató kulturális műsorokkal.
A Kádár-rendszer „három T” politikája a karácsonyi ünnepkörre is rányomta bélyegét. Az emberek kreativitása azonban felülkerekedett a hiánygazdaság korlátain: házilag készített díszek, aprólékosan tervezett ajándékok kerültek a fák alá. A nagymamák kézzel kötött pulóverei és a szülők által készített fajátékok értékét éppen az adta, hogy szeretettel és gyakran komoly áldozatok árán születtek meg.
A múlt karácsonyi hagyományai arra emlékeztetnek bennünket, hogy az ünnep valódi értéke nem a külsőségekben, hanem a közösségi összetartozásban és a hit erejében rejlik – olyan igazság ez, ami napjaink fogyasztói társadalmában különösen időszerű üzenetet hordoz.
