A budapesti Török Nagykövetség a hidegháború idején különös szerepet töltött be a magyar állambiztonság megfigyelési rendszerében. Az Andrássy úton álló patinás épület falai nemcsak diplomáciai tárgyalásoknak adtak otthont, hanem a kádári diktatúra titkosszolgálatának kiemelt célpontjaként is szolgált. Az 1960-as években a keleti és nyugati világ közötti találkozási pontként különösen értékes információforrást jelentett.
Történészi kutatások során feltárt állambiztonsági dokumentumok bizonyítják, hogy a török diplomatákat folyamatos megfigyelés alatt tartották. „A nagykövetség épülete gyakorlatilag be volt hálózva lehallgató készülékekkel, miközben a diplomaták mozgását árnyékként követték az állambiztonság emberei” – jegyzi meg Kovács István történész. A megfigyelés nemcsak a nagykövetség munkatársaira terjedt ki, hanem a magyar állampolgárokra is, akik kapcsolatba kerültek a török diplomáciai testülettel.
A rendszer különös figyelmet szentelt a nagykövetségi fogadásoknak, ahol a nyugati diplomatákkal való találkozások lehetősége valódi aggodalmat keltett az állambiztonság köreiben. A török diplomáciai testület sajátos híd szerepet töltött be: NATO-tagállamként nyugati orientációval, mégis a keleti kulturális hagyományok örököseként. Ez a kettősség tette különösen érdekessé a kommunista hatóságok számára.
A megfigyelési gyakorlat mélyen beleillett a korszak erkölcsi válságába, amikor az emberi méltóság és a magánélet szentsége háttérbe szorult a totális állami kontroll árnyékában. Mai szemmel különösen elgondolkodtató, milyen mélységekig hatolt a diktatúra figyelő tekintete, még egy szuverén állam diplomáciai képviseletének esetében is. Ez a történelmi lecke figyelmeztet: a szabadság és a nemzeti szuverenitás olyan értékek, amelyeket minden körülmények között védenünk kell.
