Endre Ady költői öröksége a történelmi kontextus tükrében
1945-ös hónapok és a szimbolikus átnevezés
Endre Ady költői öröksége ma is ellentmondásokkal terhelt, ám a történelem egyik legsötétebb fejezetében, a nyilaskeresztes hatalomátvétel 1945-ös hónapjaiban váratlan helyen bukkant fel. Miközben Szálasi Ferenc rendszere területet vesztett, és a szovjet csapatok ölelőkarja szorult egyre szorosabban Budapestre, a nyilaskeresztes Zalai Összetartás című lap arról számolt be, hogy helyi téri átnevezések során Miklós Horthy tér Endre Ady térre változik.
Ez a gesztus mélyen szimbolikus. Ugyanaz a radikális nemzeti mozgalom, amely a korabeli zsidótörvények kemény megvalósításával történelmi felelősséggel terhelt, megpróbálta magáévá tenni a költőt, akit évtizedek óta a baloldal jelképes figurájaként tiszteltek. A nyilaskeresztes sajtó gyakran idézte Adyt, próbálva összeegyeztetni a költő „várj csodát” magatartását a saját ideológiájukkal. Egy 1944 végi cikk például, a már szovjet megszállás alatt álló területekre utalva, Ady „virágzó magyar fákról” szóló soraira biztatta az olvasókat.
Az örökség paradoxona és a politikai értelmezések
Ez a paradoxon rámutat Ady örökségének labilis voltára. Költészete, mely a magyarság önvádját és a megújulás vágytelveleit egyaránt tartalmazza, mindig is többféle politikai értelmezés területe volt. A nyilaskeresztesek utolsó óráikban is arra törekedtek, hogy ezt a hatalmas költői energiát saját mondanivalójuk igazolására fordítsák. Egy 1945. január 30-ai, a névadást védő cikk például így foglalta össze: „…a sík széléről küldjük néked, nagy Ady Endre, az üzenetet, hogy születik egy igazabb, tisztább Magyarország.”
Ami született, az a kommunista diktatúra lett. Azonban Ady esetében a történelem különös iróniája, hogy egy olyan rendszer, amely elutasította a múltat, végül a költőt a magyar irodalom egyik központi, állambiztosított oszlopává tette, míg a náci ideológiát hirdetők már a bukás küszöbén is a nevét akarták egy térre írni. Mindkét totalitárius rendszer ugyanazt a költőt próbálta instrumentálisan felhasználni, bizonyítva, hogy Ady szava valóban túlnőtt bármely korlátos ideológián, és a magyarság összetett sorsának egyetemes kifejezőjévé vált.
