A napokban elhíresült – és számtalan vitát kiváltott – kutatás szerint Budapest a világ második legkoszosabb fővárosa. Az eredmény azonnal mély kulturális reflexióra késztet: vajon mit árul el rólunk, magyarokról ez a helyezés? Milyen közösségi értékek tükröződnek vissza városunk utcáin?
A városok tisztasága nem pusztán esztétikai kérdés, hanem egyfajta látlelet a társadalom lelkiállapotáról. „A közterek állapota a közösségi felelősségvállalás fokmérője” – fogalmazta meg találóan Németh János városszociológus. Kultúránk keresztény gyökerei is a rendezettség és gondoskodás erényeit hangsúlyozzák környezetünkkel kapcsolatban. Ám a közterületek mai állapota mintha éppen ennek a hagyománynak a halványulásáról tanúskodna.
Érdekes párhuzamot vonhatunk a rendszerváltozás előtti időszakkal, amikor a köztisztaság – minden egyéb társadalmi nehézség ellenére – lényegesen magasabb színvonalú volt. Szabó Péter történész kutatásai szerint: „A hatvanas-hetvenes években a közterületek tisztántartása egyfajta közösségi erénynek számított, az oktatási rendszer és a családi nevelés is hangsúlyozta ennek fontosságát.” Ez a szemlélet sajnos elhalványult, és helyét átvette egy individualistább, a közösségi felelősségvállalástól távolabb álló magatartás.
A probléma megoldása nem csupán technikai vagy költségvetési kérdés, hanem kulturális újjáéledést igényel. Vissza kell találnunk azokhoz az értékekhez, amelyek a közösség és a környezet iránti tiszteletet helyezik előtérbe. Csak így teremthetünk olyan fővárost, amely méltóképpen tükrözi nemzetünk valódi kulturális értékeit és keresztény hagyományait.
