A nyilas diktatúra utolsó hónapjaiban különös ellentmondás feszült a propaganda és valóság között. 1945 januárjában a megmaradt magyar lapok lelkesen hirdették Ferenc Szálasi, a „Nemzetvezető” 48. születésnapját. Szálasi 1897. január 6-án született Kassán, abban a városban, amelyet épp január 19-én szabadítottak fel a szovjet csapatok. Az ünneplés közben akasztófák álltak a város főutcáján.
A Kőszegi Hírek így írt a „nagy napról”: bárhol élnek szabad magyarok, lelkek ünnepelnek vízkeresztkor. A Nemzetvezető születésnapja különleges ünnep az ősök vérrel szerzett földjéhez hűségeseknek. Az ünneplés nem volt külsőségekben pompás. A nehéz történelmi idők nem engedték meg. Annál bensőségesebb volt az a meleg, belső ünneplés, ami szívből kérte az Ég Urát. Áldjék meg az első magyar, Szálasi Ferenc életét.
Alföldi Géza nyilas költő verset publikált A Vezető címmel. A versben így fogalmazott: a vezért imádni kell, gondolkodás nélkül indulsz utána. Ha fejjel az szakadékba vezet, nem kérdezed, mit akar, miért.
Kassán különösen nagy eseményt terveztek a tiszteletére. A Nemzeti Színházat magyar zászlókkal és nyilaskeresztes jelképekkel díszítették fel. A főispáni páholyt Árpád-sávos zászló ékesítette. Jelen volt Gyarmathy Gábor vármegyei főispán, Tanító Béla vezérőrnagy, a magyar királyi honvédség kerületi parancsnoka. Részt vett Fazekas József megbízott polgármester is.
Oláh József tanár, vármegyei propagandavezető beszédet mondott az eseményen. Elmondta: nem is kívánunk ünnepelni, csak perceket szentelünk annak a magyar embernek. Az a férfi ma sziklaszilárd hittel vezeti nemzetünket. Határozottan, erőteljes akarattal irányítja népünket. Nekünk, kassaiaknak különleges jogunk van erre. Nemzetvezetőnk, Testvérünk itt látta meg először Isten sugárzó napvilágát Kassán. Az ünnepségen lemezről szólalt meg a Himnusz és a Hungarista Induló. Helyi színészek nyilas dalokat és verseket adtak elő.
A születésnapi megemlékezés előtt ironikus módon Gyarmathy és Fazekas másik eseményen vettek részt. Délután temették Tost Lászlót, Kassa korábbi polgármesterét. Tost náci- és nyilasellenes nézeteiről volt ismert. Január 2-án nyilas garázda lőtte le, napokkal később halt bele sérüléseibe. Ez csak tetézte a családi tragédiákat. Korábban fia, Tost Gyula alezredes öngyilkos lett a Várban október 16-án. A fiatalabb Tost jelentős szerepet játszott Horthy Miklós sikertelen oldalváltási kísérletében október 15-én. A „megboldogult” polgármester „tragikus körülmények között” halt meg, írta a nyilas sajtó. Életében a város lakóinak „tiszteletét” élvezte. Gyarmathy koszorút is helyezett a sírra.
Akkorra a nyilas terror már 83 napja szorongatta a várost. Tost halála után meggyilkolták Koczka Sándor magánhivatali alkalmazottat is. A helyi nyilas sajtó a rejtélyes halálokat „partizánokra” fogta. Az olvasók közben megnyugodhattak: a hatóságok nemrég több partizánt akasztottak fel a város főutcáján.
A kivégzésekről több irat maradt fenn a nyilas Igazságügyi Minisztérium aktáiban. Gyarmathy Gábor főispán jelentést írt az ügyről. Szerinte a kivégzettek partizánok és dezertőrök voltak. Megfogalmazása szerint: a Nemzetvezető határozott szóbeli parancsának megfelelően halálra ítélte őket. Akasztással, elrettentő példaként.
A főispán név szerint is felsorolta az áldozatokat. Először „partizántevékenység” címszó alatt négy zsidó férfi szerepelt. Őket fegyvertelen munkaszolgálatra küldték: Hatsch Sándor, Hercz László, Grün Ábrahám, Kohán Mózes. Aztán két katolikus földműves következett: Gulyás Mihály és Bruszky András. Végül hat katonai dezertőr neve szerepelt: Suha József, Fábián Sándor, Szerényi Béla, Stücs András, Cseh Ferenc, Dulinyi János. Suha esetében Gyarmathy fontosnak tartotta megjegyezni: roma származású volt. Dulinyi esetében feljegyezték: az áldozat nem tudta saját születési dátumát. Az akasztásokat január 5-én délután hajtották végre. A holttesteket csak január 8-án vágták le a főutcát szegélyező fákról.
Érdekesség: az üggyel kapcsolatban Horváth György kassai rendőrfőkapitány kihallgatta Gyarmathyt. Horváth maga is mélyen érintett volt a kassai deportálásokban. Ráadásul gyakorlatilag minden kassai zsidót érintett a tragédia, hiszen a németeknek ott adták át az elhurcoltakat.
Az ünneplés és a kivégzések közötti ellentmondás jól mutatja a nyilas diktatúra valódi arcát. Miközben a propaganda Szálasi születésnapját dicsőítette, valódi magyarok holttestei lógtak a kassai fákon. A „nemzetvezető” öröksége nem más volt, mint terror, halál és pusztulás. A felszabadulás már csak napokra volt.
