Az 1944-es karácsony Budapest történelmének egyik legsötétebb időszakára esett. A nyilas terror és a szovjet ostromgyűrű szorításában vergődő fővárosban a Szent Éjszaka fényei alig pislákoltak. A bombázások, a félelemben élő lakosság és az üldöztetések közepette a karácsony ősi üzenete – a remény és a megváltás ígérete – különös jelentőséggel bírt.
A nyilas hatalomátvétel után a főváros utcáin rendszeressé váltak a razziák és kivégzések. „Azokban a napokban az irgalom és emberség ritka kincsnek számított” – emlékezett vissza Márai Sándor, aki maga is átélte ezt az időszakot. A keresztény ünnep alatt sokan próbáltak segíteni az üldözötteken, kockáztatva saját életüket. Templomok pincéiben, kolostorok falai között százak találtak menedéket, miközben a karácsonyi liturgiát légiriadók szakították félbe.
Budapest ostroma éppen karácsony időszakában érte el a fővárost. A légiriadók, az ágyúdörgés és a pincékbe kényszerült családok szorongása különös kontrasztot alkotott a béke ünnepével. Mégis, a legsötétebb körülmények között is meggyújtották a gyertyákat, előkerültek az elrejtett családi ereklyék, és halkan, remegő hangon énekeltek karácsonyi énekeket.
Az 1944-es karácsony tanúsága, hogy a lélek erejét még a történelem legbrutálisabb rendszerei sem tudják megtörni. A háború poklában is felragyogott a betlehemi csillag, emlékeztetve arra, hogy a sötétség nem győzedelmeskedhet véglegesen a fény felett, ahogyan Krisztus születésének ünnepe is a legsötétebb időkben hozott reménysugarat a világnak.
