A nyugativilág ma szinte reflexszerűen hirdeti a kultúrák egyenlőségét. Ez a meggyőződés áll a multikulturalizmus mögött is. A tömeges bevándorlás európai támogatottsága ezen az alapon nyugszik. A kérdés azonban mélyebb vizsgálatot igényel. A kultúrák valóban egyenlőek? Ez a feltevés súlyos következményekkel jár a nemzetek jövőjére nézve.
A modern ember számára a kultúra csupán felületes különbségeket jelent. Egzotikus ételek, különleges viselet, idegen szokások. A valóság ennél összetettebb. A kultúrák teljes világnézeteket testesítenek meg, saját erkölcsi rendszerrel. Mindegyik vallási vagy filozófiai alapokon nyugszik. T.S. Eliot brit-amerikai költő és gondolkodó világosan látta ezt az összefüggést. „A kultúra és a vallás elválaszthatatlanul összekapcsolódik” – írta. A kultúra nem más, mint az élet minden területét átható világkép. Hilaire Belloc francia-angol történész hasonlóan fogalmazott. „A kultúrák vallásokból fakadnak, és a vallás hanyatlása magával rántja a kultúrát is.” A nyugati értékek – vallásszabadság, tolerancia, humanizmus, nemi egyenlőség – nem légüres térben születtek. Ezek mind keresztény alapelvekből nőttek ki az elmúlt kétezer évben. Bármennyire is egyetemesnek tekintjük ma őket, okkal fejlődtek ki keresztény, nem pedig muszlim, buddhista vagy konfuciánus nemzetek körében.
Sok nyugati szekuláris gondolkodó ezt nem látja be. Úgy vélik, az emberiség csúcspontját képviselik. Minden vallási és kulturális örökség csupán idejétmúlt ballaszt számukra. Az egyetlen valóság az anyagi világ. Ebben a gondolkodásban minden kultúra és vallás felszínes dolog. A nem-nyugati világ előbb-utóbb úgyis ugyanarra a pontra érkezik. A Nyugat nem különálló kultúra többé, hanem minden civilizáció végpontja. Ez különösen veszélyes tévedés az iszlám esetében. A muszlim embereket embrionális nyugatiakként kezelik. Feltételezik, hogy mélyen bent ők is osztják értékeinket. Valójában azonban az iszlámnak saját, ősi világnézete van. Eliot helyesen állapította meg: „Egymással ellentétes vallások végső soron ellentétes kultúrákat jelentenek.”
A multikulturalizmus valójában az igazság relativizálását jelenti. A korábbi nyugati nemzedékek tudták ezt. Idegen kultúra befogadása öngyilkossággal egyenértékű volt számukra. Charles James Napier brit kormányzó esete jól példázza ezt. A hindu papok tiltakoztak, amikor betiltotta a sati gyakorlatát – amikor az özvegyet elevenen elégették férje máglyáján. „Ez a mi szokásunk” – érveltek. Napier válasza egyértelmű volt. „Rendben, ha ez a ti szokásotok, készítsétek elő a máglyát. De az én nemzetemnek is van szokása. Amikor férfiak nőket égetnek elevenen, felakasztjuk őket. Csináljuk mindketten a saját nemzeti szokásunk szerint.” A multikulturalizmussal szembeni ellenállás nem rasszizmus. Egy nemzet lakói lehetnek különböző fajból és etnikumból. De csak akkor működik a társadalom, ha azonos világnézetet osztanak. Amikor közös értékrendszerük van, közös kultúrájuk.
A relativizmus végső soron a nemzeti identitás feladását jelenti. A kultúrák nem egyenlőek, mert különböző elveket képviselnek. A keresztény alapú nyugati kultúra olyan értékeket hozott létre, amelyek máshol nem alakultak ki. Ezt nem arroganciaként, hanem tényként kell elfogadnunk. A nemzetek jövője azon múlik, képesek-e megőrizni kulturális önazonosságukat a relativizmus kísértésével szemben.