A visegrádi ferences templom ásatása közben különös sírleletekre bukkantak a régészek. Két emberi maradványt találtak egy sírban, lábukhoz lakatokat helyezve. A középkori temetkezési szokások kutatója, Kováts István szerint ez a halottaktól való félelmet jelezheti. Az ásatás felveti a kérdést: mennyire éltek együtt keresztény hitünk és a népi hiedelmek?
A tizenötödik-tizenhatodik századi templom területén feltárt sír meglepő képet mutat. Felnőtt csontváz felett gyermek nyugszik, mindkettő lábánál lakattal. „A lengyel párhuzamok alapján a lakatot azért helyezték a halotthoz, hogy lezárják őt” – magyarázza Kováts István régész. A közösség félt, hogy a halott visszatér. Az életükben kitaszítottak mellé gyakran tettek ilyen tárgyakat. Ez a nekrofóbia, a holtak félelmének szimbolikus kifejezése volt.
A keresztény egyház megszentelt földjén való temetés mégsem egyértelmű. Miért temettek templomba valakit, akit egyúttal lakattal zártak el? „Elképzelhető, hogy féltek valakitől, mégis közösségi tag maradt” – mondja a szakember. A lakatot a ravatalozás során vagy akár azelőtt helyezhették oda. Talán az egyház tudta nélkül történt mindez. A félkész, de már megszentelt templomban történhetett a temetés.
A népi vallásosság elemei gyakran keveredtek ősi hiedelmekkel. „Ezek lényegében keresztény szokások voltak, mégis a katolikus egyház sokszor nem tűrte őket” – olvasható a kutatásban. Épületáldozatok, talizmánok, szentképek a halottakkal: a barokk kori breverl-kapszulák imádságokat és búzaszemeket rejtettek. A vasat gonosz elleni védekezésként használták. A lakat szimbolikus jelentése a lezárás, esetleg a halott védelme lehetett.
A gyermek állkapcsa mellett ökölnyi kő hevert. Talán szájába helyezték, hogy ne haraphasson, ha visszatér? Hasonló magyar esetek ismertek: Budán koponya helyett kő, Baranyában malomkő a mellkason. A felnőtt csontváznál szögeket találtak. Koporsóból származtak, vagy lábába verték őket? „A vámpírhit szerint meg akarták akadályozni a halott visszatérését” – teszi hozzá Kováts.
A lengyel folklórban a lakattal való temetést egyértelműen vámpírhit magyarázza. Magyarországon a tejszopó lidérc, a nóra volt a hasonló figura. A romantikus vámpírtörténetek csak a tizenkilencedik században születtek, semmi közük a középkori hitvilághoz. Vlad Tepes sem volt vámpír, csupán kegyetlen fejedelem, akit Mátyás király Visegrádon tartott fogságban.
A visegrádi lelet arra emlékeztet: őseink hitvilága sokrétű volt. Keresztény meggyőződés és ősi félelmek keveredtek benne. A templom falai között is megjelentek a népi hiedelmek. Ez nem ellentmondás, hanem emberi: a halál rejtélyével való küzdelem. Mai szemmel furcsának tűnhet, mégis őszinte hitet tükröz.