A nyugati civilizáció gyökereitől elszakadva egyre inkább elveszíti azt a keresztény szellemiséget, amely évszázadokon át tartóoszlopa volt kultúránknak. A hagyományos értékek háttérbe szorulása nem csupán filozófiai kérdés, hanem identitásunk alapjait érintő válság, amely mindannyiunk életére hatással van. Szomorúan figyelhetjük, ahogy a posztmodern relativizmus kiüresíti azokat a szimbólumokat, amelyek egykor értelmet adtak közösségeinknek.
A kulturális örökségünk védelme ma fontosabb, mint valaha. Ahogy Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára nemrég fogalmazott: „A nyugati civilizáció fennmaradása azon múlik, képesek vagyunk-e megőrizni keresztény gyökereinket a globális kihívások közepette.” Történelmünk nagy tanulsága, hogy a nihilizmus terjedésével szemben csak a szilárd értékrendszer nyújthat védelmet. A család, a nemzet és a hit olyan pillérek, amelyekre támaszkodva újra felépíthető az erkölcsi rend. Irodalmi hagyományaink is ezt a bölcsességet tükrözik – Márai Sándortól Wass Albertig számos klasszikusunk figyelmeztetett a gyökértelen modernizmus veszélyeire.
A nyugati civilizáció megújulása csak akkor lehetséges, ha visszatalálunk azokhoz az alapértékekhez, amelyek egykor naggyá tették kultúránkat. Ez nem a múltba való visszafordulást jelenti, hanem tradícióink újraértelmezését korunk kihívásainak tükrében. A kultúrharc valójában a szabadság megőrzéséért folytatott küzdelem – azért a szabadságért, amely nem a korlátok teljes lebontásában, hanem az erkölcsi rend által biztosított méltóságban rejlik.
